Ha nem olvastad még el a könyvet, ne olvasd el, mert vannak spoilerek benne! Valamint az egészet én írtam, ne lopd el, ha mégis, akkor legalább a forrást tüntesd fel! A menüpont még nem teljes, egyenlőre csak az osztályba járók kaptak leírást, de igyekszem a többi szereplőt is hamar kirakni!
Ha valami hibát találtok, esetleg valamit elírtam vagy kifelejtettem, nyugodtan szóljatok! Kifogom javítani!
- Rentai Renáta:
Reni a főszereplő lány, az ő szemszögéből ismerhetjük, hogy hogyan zajlik egy nap a Szent Johannában. Vele élhetjük át, hogy milyen is a kamaszkor. Reni nem egy tipikus lány, hiszen kitűnő tanuló, nagyon szeret olvasni és ha gépközelbe kerül szívesebben játszik a Kvízparton, minthogy a Facebookon lógjon. Nincs sok barátja, lényegében a sulin kívül csak egy pár, de az osztálytársaival nagyon jóban van. Legjobb barátnője Virág, és persze Kinga a "ki nem mondott" legjobb barátnője. Életében nagyon fontos szerepet tölt be Cortez, akibe már kilencedik óta bele van esve.
- Bencze Virág:
Virágot úgy emós stílusával ismerhettük meg, azonban ezzel egy szerelmi csalódás után felmond. Egy sokkal vidámabb, színesebb Virág lesz belőle, akiből csak árad az életkedv. Nagyon szereti az osztályát, és nagyon ragaszkodik Renihez, valamint barátjához, Ricsihez is. Nem épp az éles eszéről híres, de a többiek nem is ezért szeretik. Van egy kutyája, akit sosem lehet tudni, hogy hogyan hívnak, hiszen mindig a legújabb kedvencéről nevezi el. Van egy féltestvére, Beni, aki az apukája újabb kapcsolatából született, mivel a szülei elváltak.
- Szatmáry Kinga:
Kinga nagyon akaratos lány, aki képes bárkinek leüvölteni a fejét, ha valamit nem úgy csinál ahogy ő akarja. Eleinte nincsen jóba sem Renivel, sem Virággal, inkább a másik osztály lányaival járkál, azonban ez megváltozik. Kinga mindenre odafigyel, nagyon precíz; ez abból is látszódik, hogy osztályelső Renivel együtt. Ugyan ezt ő sosem vallaná be, de mindig segít, tanácsot ad Reninek ha valami baj történik, ugyan ezt sokszor elég burkolt módon. Szereti a lovakat, versenyekre is szokott járni, valamint vigyáz a környezetére, és segít a rászorulókon.
- Antai-Kelemen Ádám (Cortez):
Cortez az iskola legmenőbb fiúja. Innentől kezdve nem kell mondani, hogy mindenki vele akar barátkozni, vagy éppen csak szót váltani. Azonban őt ez egyáltalán nem érdekli, neki csak a családja, és a legjobb barátai a legfontosabbak. Amerika és Magyarország között ingadozik, mert a szülei kint diplomaták. Ő a nagyszüleinél él, de a hosszabba tanítási szünetekben kimegy hozzájuk és a kint élő barátaihoz.
- Pósa Richárd:
Ricsi egy nagyon vidám és laza fiú. Nem éppen a szíve csücske az iskola, és ezt azzal fejezi ki, hogy nem tanul szinte semmire. Meglehet különböztetni a többiektől könnyen, mivel csak neki van raszta haja, illetve piercingje a szemöldökében. Legjobb barátja Cortez, akivel mindent megbeszél. Még 10-es korukban alakítottak egy együttest (Ricsi, Cortez, Zsolti), azonban annak hamar vége lett. Ricsi viszont kitartott a zene mellett és több bandában megfordult, de azóta megállapodott egy kétszemélyes bandában, Katával. Mindent megtenne barátnőjéért, Virágért. Ugyan a kapcsolatukra sok külső szemlélő azt mondta, hogy nem fog sokáig tartani, ők mindezt meghazudtolva kitartanak egymás mellett.
- Neményi Arnold:
Arnold Reni egyik legjobb barátja volt. Nagyon sokban hasonlítottak, ugyanis mind a ketten nagyon szerettek olvasni, illetve mind a ketten kitűnő tanulók voltak. Nagyon sok időt töltöttek egymással, szívesen jártak könyvtárba együtt. Nagyon jó barátok voltak, azonban mint kiderült, Arnoldnak tetszett Reni, de nem vallotta be neki, csak az elutazása előtt kicsivel, ugyanis Arnold 10. év végén elment az iskolából Párizsba tanulni. Ugyan Reni nagyon sajnálta, hogy elmegy, mint utólag kiderült talán nem is volt olyan rossz, hiszen Arnold irányítani szerette volna Renit valamilyen szinten. Persze ezek ellenére tartották a kapcsolatot... egy ideig...
- Nagy Zsolt:
Zsolti az osztály "bohóca". Szeret mindenből poént csinálni, valamint "megszállottja" lett Mádaynak, aki ennek kicsit sem örül. Először duci fiúként ismerhettük meg, azonban ez hamar változott Kinga egy beszólása után. Zsolti kitartóan elkezdett edzeni, és az étkezési szokásain is változtatott. Ennek köszönhetően lefogyott, illetve elég izmos lett. Elég érdekes módon elkezdett járni Kingával. Ugyan kapcsolatuk nem zökkenőmentes, sőt, nem telik el úgy nap, hogy ne veszekedjenek, mégis valahogy nagyon jól kijönnek... valameddig.
- Felmayer Dávid (Dave):
Dave az osztály egyik kockája. Mindene az iPhone, iPod, iPad és minden ilyen jellegű termék. Ha nem oszthatná meg twitteren, hogy épp mi történik vele, kiakadna. Lételeme a modern technika, mindig mindenből a legújabb van neki; legyen az telefon, laptop vagy akármi más. Ennek ellenére őt mindenki így szereti, hiszen ő az osztály "mindenese".
- Matsuda Okitsugu (Macu):
Macu Arnold helyére érkezett az osztályban. Japán származású, azonban magyar állampolgár, mivel itt született és élt. Macu hasonlóan Davehez, technikai zseni. Ezért is volt némi rivalizálás közöttük, de viszonylag hamar megbékéltek egymással. Ő is beilleszkedett az osztályba, és mára már olyan, mintha kilencedik óta velük járna.
- Jacques Chatelin (Zsák):
Jacques Franciaországból érkezett a Szent Johannába tanulni. Nagyon aranyos fiú, aki ugyan nem tartozik a legmenőbbek közé, ő így is pontosan jól érzi magát. Az osztály fiúi ragasztották rá a 'Zsák' nevet, mivel nem tudták kiejteni rendesen a nevét.
- Haraszti Róbert:
Robi mindig mindenben benne van, ha valami csínytevés történik az osztályban. Először kockaként ismerhettük meg, azonban nem sokára átváltott kemény rocker stílusba, legjobb barátjával, Andrissal együtt.
- Bernáth András:
Robihoz hasonlóan ő is minden csínytevésben benne van. Együtt csinálnak szinte mindent, nem hiába legjobb barátok.
- Zsidák Gábor:
Gábor csendes fiú, néha olyannyira, hogy a többiek is megfeledkeznek róla. Az osztály legjobb tanulói között van, nem éppen izgalmas személy. Legalábbis ezt gondolják róla a többiek, majd meglátjuk mi igaz ebből...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése